Energia

Szervezetünk működéséhez energiára van szükség, amely az étkezések során elfogyasztott tápanyagokból származik. Napi energiaszükségletünket több tényező is befolyásolja úgy, mint az alapanyagcserénk, életkorunk, nemünk, egészségi állapotunk, életkörülményeink, fizikai aktivitásunk és az alvással töltött órák száma.

A napi energiaszükségletet, kalóriaigényt több módon is ki lehet számolni. A leggyakrabban használt módszer, amikor nem, kor és súly alapján, egy egyszerű képlet alkalmazásával határozzuk meg a napi minimum tápanyagigényt. Az interneten rengeteg kalkulátor áll rendelkezésre, ahol egész egyszerűen megadod a már említett adatokat és egy kattintással megtudhatod, hogy naponta körülbelül mennyi energiára van szüksége a szervezetednek. A fejlettebb kalkulátorok például azt is figyelembe veszik, milyen aktívan éled az életedet (ülő- vagy fizikai munkát végzel). Természetesen ezzel a módszerrel egy körülbelüli ajánlást kaphatsz a napi energiaszükségletedre vonatkozóan.

Ha igazán pontos és viszonylag egyszerű számítást szeretnél végezni, akkor állj rá a mérlegre, jegyezd fel a súlyodat, ügyelj rá, hogy egy hétig minden nap körülbelül ugyanannyi kalóriát vigyél be a szervezetedbe, majd újra méretszkedj meg. Ha csökkent a súlyod, akkor az azt jelenti, a napi energiaszükségleted magasabb, mint amennyire számítottál. Ha nőtt a súlyod, akkor ennél kevesebb, ha pedig pontosan ugyanannyit mutat a mérleg, akkor sikerült eltalálnod a pontos kalóriaszükségletedet. Ez utóbbi elsőre igen ritka, általában több hét kitartó méréssel állapítható meg a kalóriaigény.

energia

A legjobb energiaszolgáltató

A legjobb energiaszolgáltató kalorigén tápanyag a szénhidrát, amelyet a szervezet képes elraktározni. A szénhidrátokról érdemes tudni, hogy minden szövet és sejt képes őket felhasználni, valamint hogy anarerob és aerob körülmények között is lebonthatóak - a sportolók életében kiemelten nagy odafigyelést igényel a megfelelő mennyiségű szénhidrát bevitel.

Az, hogy a szervezet pontosan hogyan, miként gondoskodik a megfelelő energiáról az egyes mozgásokhoz, egy elég bonyolult folyamat. Nagyon röviden összefoglalva az első néhány másodpercben az izomsejtben lévő ATP molekulák biztosítják az energiát. Ez gyorsan kimerül, így a következő kb. 10 másodpercben a szervezet újabb ATP molekulát állít elő. Ez után a szervezet a szénhidrátokhoz fordul, előbb anaerob, majd úgy egy perc elteltével aerob körülmények között. 30-40 percnek kell eltelnie ahhoz, hogy az energianyerés főszereplője a zsírok legyenek. A szervezet csak extrém helyzetekben folyamodik a fehérjék lebontásához a megfelelő energiaellátottság érdekében.

Kép forrása: Pixabay.com

SAD Logisztikai és Online Média Kft.
Telefonszám: 06 1 255 0222 (Hétköznap 9-16) · Email cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
ÁSZF | Adatvédelmi nyilatkozat