C-vitamin

A C-vitamin az egyetlen vitamin, amelyet magyar tudós fedezett fel – a híres tudós, Szent-Györgyi Albert később Nobel-díjat is kapott munkájáért. Az ember azok közé az élőlények közé tartozik, akiknek a szervezete képtelen a C-vitamin előállítására. Az ajánlott napi minimum mennyiség 60-120 mg/nap, azonban fontos kiemelni, hogy ez csupán a skorbut kialakulását akadályozza meg.

A skorbut kifejezetten a C-vitamin hiány miatt alakulhat ki és igen súlyos tüneteket okoz. Következményei között szerepel a levertség, étvágytalanság, fogíny-, illetve orrvérzésre való hajlam, szárazzá, töredezetté válik a haj, kollagén hiányában (,amihez C-vitaminra lenne szükséges) a bőr egészségtelenné válik, kihullanak a fogak. Ezen felül különböző gyulladások jelennek meg a szervezetben, a fertőzésekkel szembeni ellenállóképesség megromlik, a sebgyógyulás lelassul, erős depresszióba eshet az ember.

C vitamin

A bevitt C-vitamin gyorsan lebomlik a szervezetben, éppen ezért a folyamatos pótlásáról gondoskodni kell. Vízben oldódó vitaminról beszélünk, így a túladagolás veszélye csekély – vesekő esetén azonban a túlzott bevitel megnövelheti a problémát.

A C-vitamin rengeteg anyagcserefolyamatban vesz részt és antioxidáns hatású, így egyes ráktípusok kialakulásának kockázatát csökkenti, elősegíti a vas felszívódását, jótékonyan befolyásolja a koleszterinszintet és az immunrendszert is megerősíti. Ezen túl rengeteg jótékony tulajdonsággal bír.

Honnan fedezhető a C-vitamin?

Nagy mennyiségben található meg a citrusfélében, mint például a citromban, a narancsban vagy a grapefruitban. Közismert, hogy a csipkebogyó C-vitamin tartalma is magas, így az ebből készült tea kifejezetten jó forrás. A begyűjtött bogyókat más teák elkészítésével szemben hideg vízbe kell áztatni egy teljes éjszakára, hogy kinyerjük belőle az értékes vitamint. Hő hatására a C-vitamin elbomlik, így főzésnél erre érdemes odafigyelni.

A zöldségekből-gyümölcsökből egyébként abszolút fedezhető a szükséges napi mennyiség. Fogyassz például sok paprikát, paradicsomot, brokkolit, karfiolt, dinnyét, epret, mangót, ananászt, citrusféléket és táplálékkiegészítők nélkül is teljesen biztos lehetsz benne, hogy elegendő C-vitamint juttattál a szervezetedbe.

2021.11.26.
Kép forrása: Piaxabay.com

SAD Logisztikai és Online Média Kft.
Telefonszám: 06 1 255 0222 (Hétköznap 9-16) · Email cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
ÁSZF | Adatvédelmi nyilatkozat